Lezárult pályázati felhívások

Tartalom

 

Partnerségben és Fejlődésben

 

Ebben a felhívásban a hazai civil szervezetek két pályázattípus közül választhattak. A pályázat beadási határideje 2023. március 20-án lezárult, erre a kiírásra pályázatokat beadni már nem lehet.

A. kategória: A “Partnerségben – országos és regionális pályázatok” keretében elsősorban olyan nagyobb, országos civil szervezetek jelentkezését vártuk, amelyek kisebb, vidéki szervezetekkel és állampolgári kezdeményezésekkel működnének együtt.

B. kategória: A “Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” felhívás elsősorban olyan, Budapesten kívül működő kisebb és közepes méretű civil szervezetek számára nyújtott lehetőséget, amelyek már a kiíráskor is a programban meghatározott értékekhez kapcsolódó tevékenységeket végeztek, vagy ilyenek indítását tervezték. 

A két kategóriához kapcsolódó pályázati dokumentumok:

Az itt szereplő adatlap és költségvetés csak tájékoztatásul szolgált a jelentkezőknek, a pályázatokat regisztrációt követően, a honlap online űrlapján kellett benyújtani.

 

Képzési felhívás 

Felkészülés a Fejlődésben+ pályázatra

 

A Közös Értékeink Program lebonyolítása során fontosnak tartjuk, hogy a program pályázati felhívásai mellett a pályázók felkészülését is támogassuk, hogy képessé váljanak ötleteiket a program céljához jól illeszkedő pályázatok formájában benyújtani.

Ezzel a felhívással 2023 őszétől egy féléves képzési-fejlesztési folyamatra hívtuk a hazai civil szervezeteket, amelynek során a lebonyolítók a Közös Értékeink Program soron következő - “Fejlődésben+” - pályázati felhívására való felkészülésben nyújtanak segítséget.

A képzésre jelentkezhettek a Közös Értékeink Program felhívásaira (Partnerségben, Fejlődésben) korábban sikertelenül pályázó civil szervezetek is. A pályázat beadási határideje 2023. szeptember 18-án lezárult, erre a kiírásra pályázatokat beadni már nem lehet.

A képzési felhívás keretei az alábbi dokumentumból ismerhetők meg.

 Elolvasom a dokumentumot!

 

Európai Értékek Nyomában

 

A pályázat beadási határideje 2023. december 18-án lezárult, erre a kiírásra pályázatokat beadni már nem lehet.

A felhívás keretei az alábbi dokumentumból ismerhetők meg.

Elolvasom a dokumentumot!

 

Fejlődésben+

 

A program célja, hogy a nyertes pályázók ötleteik megvalósításával 

  • hozzájáruljanak közös európai értékeink tiszteletben tartásához, megerősítéséhez és népszerűsítéséhez (ide tartoznak az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia és egyenlőség - beleértve a nemek közötti egyenlőséget, a jogállamiság és az emberi jogok - beleértve a kisebbségek jogait),
  • bevonják, részvételre és közös cselekvésre ösztönözzék az állampolgárokat,
  • és eközben foglalkozzanak saját szervezetük stabilizálásával, kapacitásaik fejlesztésével is.

A pályázat beadási határideje 2024. április 5-én lezárult, erre a kiírásra pályázatokat beadni már nem lehet.

A felhívás keretei az alábbi dokumentumból ismerhetők meg.

Elolvasom a dokumentumot!