Európai értékek nyomában - fiatalok tanulmányútjai

Tartalom

 

Fiatalokat támogatunk a Közös Értékeink Program keretében, hogy az európai értékek nyomában járva EU-szerte felfedezzék a civil jó gyakorlatokat! 

A 2024-es tanulmányutak csapatairól itt olvashatsz. Mutasd őket!

 

JOGOS!- Európai tanulmányút az emberi jogok témakörében

 

Barcza Panna vagyok, 19 éves, aktív fiatal. Szeretnék változást hozni a világba, ennek eszköze a civilkedés, amely remek lehetőség, hogy hozzám hasonló, fejlődésre vágyó, szűnni nem akaró tettvágyú fiatalokat ismerjek meg, akikkel közösen dolgozhatunk egy élhetőbb, tudatosabb világon. Számomra a civilkedés egyfajta hobbi is, hiszen minden alkalommal feltölt és inspirál amikor ezzel foglalkozom. Emellett gyakran töltöm az időmet videóvágással, illetve nagy szenvedélyem a kávé, legyen szó új kávéházak megismeréséről vagy latte artról. 

Tanulmányutunkhoz azt a 3 alapvető emberi jogot választottam, amelyek fontos szerepet játszanak az én életemben is, és amelyekkel kapcsolatban többször szembesültem már azzal, hogy nem mindannyian értelmezzük őket egyformán. Személyes célom, hogy új nézőpontból mutassam meg ezeket az emberi jogokat, ezzel inspirálva a hazai fiatalokat arra, hogy bátran éljenek velük - hiszen mindannyiunkat megilletnek. Podcastek, videók készítése mellett személyes tapasztalatcseréket, workshopokat is tervezünk.

 

Bencskó Máté vagyok, programozóként tanulok, és futárként dolgozok. Szeretek fotózni és videót szerkeszteni.

Mindig is érdekelt különböző országok lakóinak a véleménye, az ő rálátásuk a modern kori problémákra az emberi jogokkal kapcsolatban. Szeretnék készíteni egy nagyobb videót a témáról, többféle változatban, ami több generációt is elér.

A Te Vagy Önmagad Legjobb Verziója Egyesület fő célja a fiatalok elfogadásra, tudatosságra, aktív állampolgárságra nevelése játékosan, nonformális módszerekkel. 

Kövesd az útjukat:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

 

A szendvicsgenerációs receptek

 

Deák Szonja vagyok, a Szendvicsgenerációs projekt egyik megvalósítója. Célunk Európában működő példákat feltérképezni különböző generációk együttéléséről, egymást segítő gyakorlatairól.

A pályázati tanulmányút ideje alatt a kutatás szöveges tartalmaiért és az anyaggyűjtésért felelek. Jelenleg a CEU-n tanulok, művészetelméleti és politológus szakmai hátterem van. A Dajer Alapítványnnyal végzett munkát a személyes kötődésem mellett, a középkorú nők pozíciójának és hozzájuk kapcsolódó strukturális problémák hangsúlyozása miatt tartom kiemelten fontosnak. Bízom benne, hogy sikerül hasznos gyakorlatokat találnunk a kutatás során. 

 

Deák Róza vagyok, testvéremmel, Szonjával és a Dajer Alapítvánnyal közösen pályáztunk a Közös Értékeink Programban. 

A következő hónapokban olyan európai szervezeteket és kezdeményezéseket kutatunk, amelyek a generációk közötti kohéziót erősítik, elősegítve a különböző korosztályok közötti párbeszédet, együttműködést és kölcsönös megértést. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design mesterszakos hallgatójaként a projekt vizuális megjelenítéséért és dokumentációjáért felelek.

A Dajer Alapítvány eleinte online magazinként működött, jelenleg a középkorú nőket reprezentáló kulturális színtér megteremtésével foglalkozik.

Kövesd az útjukat:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

 

Északi perspektívák: jó gyakorlatok ifjúsági és felzárkóztató munkában Finnországban

 

Máthé Zsófia vagyok, az E-Tanoda csapatának tagjaként adminisztrációs és projektasszisztensként dolgozom, ahol a szervezési és koordinációs feladatok mellett a mentorprogramok támogatásában is aktívan részt veszek. A gyermekekkel való foglalkozás mindig is fontos volt számomra, és önkéntesként már több éve segítem az E-Tanoda munkáját. Különösen érdekel az IKT-eszközök (információs és kommunikációs technológiák) oktatásban betöltött szerepe, és célom, hogy a legmodernebb módszereket alkalmazva segítsem a hátrányos helyzetű fiatalokat. 

Finnország fejlett oktatási rendszere inspirál, és szeretnék olyan új ismereteket elsajátítani, amelyek hozzájárulnak az E-Tanoda digitális eszköztárának bővítéséhez. Szabadidőmben szívesen olvasok, különösen sci-fi és fantasy irodalmat, amely számomra nemcsak kikapcsolódást, hanem új nézőpontokat is ad.

 

Gulics Amina vagyok, végzős pszichológia alapszakos hallgató. Az egyetem első pár hetében jelentkeztem az E-tanodába, főként az útkeresés és a segítés motivál, és mostanra már két olyan helyen is önkénteskedem, valamint olyan projektekben veszek részt, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását segítik. Szabadidőmben néptáncolok, és amikor időm engedi videójátékokkal is játszom, számomra ez jelenti a kikapcsolódást. A jövőmet a szervezetfejlesztés vagy marketing területén képzelem el, utóbbival az E-tanodában is foglalkozom. 

A tanulmányutunkat főként az motiválja, hogy hogyan válhat az E-tanoda egy jobb segítővé. Érdekel, hogy milyen gyakorlatok válnak be olyan országokban, ahol a lemorzsolódás ugyan hasonló probléma, de aktívan dolgoznak a megoldásán a szervezetek. Ezért esett a választásunk Finnországra, ahol a gyerekek ugyanolyan értékes, központi szereplői az oktatásnak, mint ahogyan azt mi az E-tanodában valljuk. A terveink között szerepel a jó gyakorlatok gyűjtése, illetve a különböző szervezeti kultúrák, működések megismerése, hogy ezeket adaptálni tudjuk a szervezetünkbe, és másokkal is megosszuk.

A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány E-tanoda programja egy online mentorprogram, ahol kortárs mentorok segítik Magyarország hátrányos helyzetű fiataljainak tanulását.

Kövesd az útjukat:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

 

Szolidaritás a fiatalok körében - jó gyakorlatok tanulmányozása közösségi alapítványoknál hátrányos helyzetű fiatalok bevonására

 

Bonyár Zorka vagyok, végzős hallgatóként tanári pályára készülök. Egerben nőttem fel, és itt csatlakoztam önkéntesként az Egri Közösségi Alapítványhoz. Azóta már nemcsak önkéntesként tevékenykedem, hanem tavaly adománygyűjtő nagykövetként is segítettem hátrányos helyzetű egri fiatalokat. Küldetésem, hogy hozzájáruljak a nők helyzetének javításához, és olyan támogató közösségeket hozzak létre, ahol a nők segíthetik egymást. Szabadidőmben szívesen utazom, tanítok, szabadulószobákból szabadulok, horgolok és kertészkedem.

Tanulmányutunk során különböző európai országok bevált gyakorlatait kutatjuk fel annak érdekében, hogy jobban bevonhassuk a hátrányos helyzetű fiatalokat a közösségi életbe. Spanyol és holland szervezetektől tanultunk olyan módszereket, amelyeket Magyarországon is szeretnénk hasznosítani. A megszerzett tudást vlogok, posztok és podcastok formájában osztjuk meg kortársainkkal.

 

Tuza Péter vagyok, az Eszterházy Károly Egyetem végeztem tanulmányaimat, mozgókép és média szakon. Jelenleg kerékpárpálya építőként tevékenykedek hazánkban és Németországban immáron 5. éve. Mindig is fontos volt számomra az utazás, kapcsolatépítés, ezért is végeztem szakmai gyakorlatomat Spanyolországban. Hiszek benne, hogy az emberi kapcsolataink a legfontosabbak az életben, a történetek, a közös megélések és hogy milyen nyomot hagyunk mások életében hajtja a világot.

Tanulmányutunkon a hátrányos helyzetű fiatalok civil szervezetekbe történő bevonásával foglalkozunk. Célunk megismerni, hogy más kultúrákban hogyan érik el, hogy mindenki a szerves részévé váljon a közösségnek.

Az Egri Közösségi Alapítvány célja a közösségek társadalmi felelősségvállalásának ösztönzése, az aktív állampolgárság és az adományozói kultúra erősítése, és így az Egerben élők életminőségének javítása. 

Kövesd az útjukat:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

 

Időutazás az európai történelemben a közös értékek mentén

 

Czégény Adél vagyok, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elsőéves, gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója. A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület önkéntese vagyok már 2020 óta. Az életemben nagy szerepet játszik az önkéntesség, imádok segíteni másoknak, és nagyon szeretek új embereket megismerni. A Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzatok Szövetségének vezetőségi tagjaként már nagyon fiatalon megcsapott, hogy mennyire jó érzés tenni valamiért, és nem csak beszélni arról. 

A tanulmányút számomra egy nagyon nagy lehetőség, ugyanis mindig is szerettem volna világot látni. Az utazás során a szakmai tudásom fejlesztése és jó gyakorlatok szerzése mellett célom, hogy minél több, különböző kultúrájú embert ismerhessek meg, ezzel szélesítve a tudásomat a világról.

 

Cserta Laura vagyok, és idén fejezem be a gimnáziumi tanulmányaimat két tanítási nyelvű tagozatosként. Lassan ötödik éve vagyok a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület és az általa támogatott Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzat lelkes önkéntese. Diákönkormányzati elnökségem alatt megtanultam csapatban dolgozni, felelősséget vállalni és projekteket véghez vinni, emellett a diákság segítése is szívügyemmé vált.

Tanulmányutunk során legfőbb célom, hogy tapasztalatot gyűjtsek és szélesíteni tudjam látókörömet a különböző kultúrák megismerése mentén. A fiatalság nézőpontjának megismerése tőlünk nyugatabbra és keletebbre fekvő országokban remélhetőleg egyaránt gyarapítja majd a szervezetünk működését és a saját életünket is, emellett az elsajátított gyakorlatokat sikeresen be tudjuk majd építeni mindennapjainkba. Hatalmas lendülettel indulok erre az útra, hogy minél több új embert, kultúrát és a hozzájuk kapcsolódó történeteket és történelmet is megismerhessem.

A Köz-Pont Ifjúsági Egyesület célja a 10 és 30 év közötti fiatalok támogatása regionális szinten, fenntartható projekteken keresztül, hogy tapasztalatokra és élményekre tegyenek szert. Teret és lehetőséget biztosítanak a fiatalkori önkéntességen és a diákönkormányzatiságon keresztül, önmaguk és közösségük fejlesztésére, az együttműködés, a bizalom és a felelősségvállalás értékeinek mentén.

Kövesd az útjukat:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

 

Kutató aktivizmus Itáliában- tanulmányút

 

Kriston Lili vagyok, művészeti menedzser, kurátor és doktorandusz. Szakterületem a társadalmi és kulturális kérdések művészeti eszközökkel történő megközelítése. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Művészettudomány doktori iskolájának vagyok hallgatója, ahol az aktivista művészet hatásmechanizmusait és perspektíváit kutatom, különös tekintettel a Romani Design példájára. 

A tanulmányút keretében a művészetben megjelenő aktivizmust, mint a társadalmi párbeszéd eszközét helyezzük a középpontba. Az olaszországi tanulmányút során a roma és más kisebbségi közösségeket támogató művészeti programokat, vállalkozásokat és kulturális projekteket tanulmányozzuk, különös figyelmet fordítva azokra a kezdeményezésekre, amelyek az aktivizmus segítségével katalizálják a változást, illetve a fenntarthatóságot, mint alapelvet alkalmazzák kreatívipari tevékenységeik során. Az olaszországi tanulmányút inspirációt ad helyi kulturális projektekhez és építi a roma közösségek nemzetközi presztízsét és reprezentációját.

A Romani Design, a világ első aktivista, roma brandje, 2010-ben jött létre Varga Erika és Varga Helena alapításával. A közösségi alkotó csoport célja a roma közösségek társadalmi és kulturális presztízsének emelése iparművészeti és képzőművészeti alkotások, művészeti és oktatási projektek révén, összművészeti koncepciók megvalósításával. Az Amaro Trajo Alapítvány és a Romani Design 14 éves stratégiai partnersége alapvető szerepet játszik projektjeik sikerében, számos mentorációs program, közösségi kampány és tehetséggondozó projekt lebonyolításában. 

Kövesd Lili útját:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

Lakhatás és részvételiség: önkéntesek és tapasztalati szakértők bevonása lakhatási programok megvalósításába

 

Krivácsy Balázs vagyok, az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE) vezetőségi tagja, és a menekülteknek szóló lakhatási programunk koordinátora. Pszichológiát tanultam, majd A Város Mindenkié (AVM) aktivistájaként kezdtem el lakhatással foglalkozni. A lakhatási szegénységben, hajléktalanságban érintett társainkkal közös aktivista munka meghatározó élmény volt számomra, ezért is jelentett nagy örömöt számomra, hogy három évvel ezelőtt csatlakozhattam az ULE csapatához.

A tanulmányút során célom, hogy megismerhessek olyan szervezeteket, amelyek bevonják a lakhatási szegénységben élő érintetteket előremutató lakhatási kezdeményezések kidolgozásába és megvalósításába. Bízom benne, hogy a tanulmányúton szerzett tapasztalataimmal hozzzájárulhatok az ULE programjainak fejlesztéséhez és felhívhatjuk a szakmai, valamint a szélesebb nyilvánosság figyelmét az érintettek bevonásának jelentőségére.

 

Bene Bence vagyok, építész, az ULE önkéntes koordinátora. Egyetem alatt sok különböző civil szervezetnél voltam önkéntes, s diploma után olyan munkát kerestem, melyben egyszerre tudom hasznosítani a szaktudásomat és segíteni a szegénységben élőknek. Így kötöttem ki az Utcáról Lakásba Egyesületnél, ahol már 5 éve dolgozom lakásfelújítások koordinálásával és önkéntesnapok szervezésével. Emellett doktori tanulmányaimat végzem a BME Urbanisztika tanszékén, kutatási témám a budapesti államszocialista kislakótelepek.

Terveim szerint olyan külföldi civil szervezetek működésébe láthatok majd bele ezen utazás során, melyek szintén a lakhatási szegénység felszámolásán dolgoznak. Az önkéntes menedzsmentjük és lakhatási programjaik tapasztalata hasznos lehet a budapesti programjaink, kifejezetten az önkéntesnapok, mint szemléletformáló platform fejlesztésében.

Az Utcáról Lakásba Egyesületnél abban hiszünk, hogy mindenkinek kell egy hely, amelyet otthonnak nevezhet. Ennek érdekében modellprogramokat dolgozunk ki és működtetünk, amelyekben önálló lakhatást nyújtunk hajléktalan és rászoruló embereknek Budapesten.

Kövesd az útjukat:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

 

 

Korábbi tanulmányutak (2024):

 
 
Az fiatalok 2024-ben bejárták Olaszországot, Spanyolországot, Franciaországot, Belgiumot, Németországot, Ausztriát, Lengyelországot és Romániát. Olyan témákat dolgoztak fel, mint a romák társadalmi integrációja, a hajléktalan nők speciális helyzete, a fiatalok társadalmi szerepvállalása, Z generációs jó gyakorlatok, otthon és közösség, biodiverzitás és városkép.
 
Figyeltek, tanultak, és a megszerzett tudást hazahozták! Útjukról részletesen tudósítottak, tapasztalataikat pedig itthon szakemberekkel és civil szervezetekkel is megosztották.
 

Tanulmányút az európai romák társadalmi inklúziójáért

 

Eredics Lilla vagyok, 2022-ben végeztem a CEU szociológia-antropológia mesterképzésén. Szakmai érdeklődésem elsősorban a rassz, gender és osztályviszonyok mentén marginalizált társadalmi csoportok mindennapi élete és társadalmi valósága. 2021 nyarán csatlakoztam a Romaversitas Ukrajnából menekült roma családok inklúziójára irányuló projektjéhez kutatóként, 2023 januárjától a szélesebb hálózati program koordinátora vagyok, amelyben a roma menekültek helyzete mellett a roma nők közösségi aktivizmusára fókuszáló projektünkben dolgozom. 

A spanyol tanulmányút azért inspiráló számomra, mert törekszem arra, hogy szociológiai érdeklődésemet cselekvésbe formáljam: mélyen elkötelezett vagyok a marginalizált közösségek önszerveződésében. A tanulmányút során olyan roma és más, kisebbségi és dekolonizációs fókuszú szervezeteket látogattunk meg, amelyek módszertana, programjai, elérési gyakorlatai hasznosak a magyarországi roma szerveződés szempontjából.  A projekt során szerzett tudást a Romver csapatában és azontúl is az itthoni roma civil szerveződés javára fordítjuk.

 

Pocsai Bettina vagyok, egy fiatal roma szakember, akinek diverz háttére van a média- és interkulturális kommunikáció, valamint az oktatás területén, különös hangsúllyal a roma kezdeményezésekre. Jelenleg a Romaversitas Alapítványnál dolgozom Programkoordinátorként. Szociálpedagógiai diplomával rendelkezem, valamint szociológiát és társadalmi antropológiát tanultam a Közép-Európai Egyetemen. A Romaversitas Alapítvány csapatához először mint irodavezető csatlakoztam, az idei akadémiai évet pedig mint programkoordinátor kezdtem, Az Irány a karrier! program vezetőjeként. A program célja, hogy fiatal roma nőket segítsen a munkaerőpiacra való integrálódásban, és az identitásukat, önbizalmukat, jóllétüket támogassa. 

A Közös Értékeink tanulmányútját azért tartottam egy motiváló lehetőségnek, mert nagymértékben érdeklődöm más szervezetek munkája iránt, akik hasonló témakörökben működnek. Azért indultam útnak, hogy a megismert módszertanokat és a megszerzett tudást a közösségem javára használhassam.

A Romaversitas Alapítvány egy roma vezetésű oktatási szervezet, amely a 90-es évek óta aktív a roma fiatalok oktatási mobilizációja terén; azóta viszont több programmal is bővült, melyek az aktivizmust és az oktatáson kívül a karrierlehetőségek kiszélesítését helyezi előtérbe.

Nézd meg milyen volt az útjuk:

https://www.youtube.com/channel/UCTnxnG55qjyt7ilQomO4_0Q

 

 

Sokszorosan kiszolgáltatva 

a hajléktalan nők speciális igényei és progresszív válaszok
 

Fancsali Kinga vagyok, az ULE munkatársa. Mindig is dühített az igazságtalanság, a szegénygyűlölet, minden egyenlőtlenség a társadalomban. Akkor kezdtem civilkedni, mikor úgy döntöttem tenni is akarok valamit, nemcsak tétlenül nézni és fortyogni. Szeretek biciklizni, falat mászni és edényeket készíteni agyagból. 

Én és Pálfi Lenke munkatársam Barcelonába utaztunk egy olyan szervezethez, amely "elsőként lakhatás" szemléletével közel áll ahhoz, ahogy mindennapi munkánk során mi is közelítjük a hajléktalanság kérdését. Az út során a női hajléktalanság láthatatlan problémáira hívtuk fel a figyelmet, illetve arra, mennyire nehéz bántalmazást túlélő nőként a stabil lakhatási körülmények megteremtése. Bemutattuk az "elsőként lakhatás" szemléletű megoldásokat is, mivel ezek itthon nem elterjedt modellek. Azt akartuk, hogy ezek a történetek minél szélesebb körben eljussanak a magyar nyilvánossághoz, hogy elindulhasson a változás.

 

Pálfi Lenke vagyok, politológus és grafikus, az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa. Számomra ez főállású munka, és ezért nagyon hálás vagyok - mindig arról álmodtam, hogy ha már bérmunkát kell végeznem, az olyan legyen, amely valóban értéket teremt, és egy lakhatási szervezetnél ez nem is kérdés. Emellett szabadúszó grafikusként is dolgozom, főként illusztratív plakátokat tervezek.

A tanulmányutam során az "elsőként lakhatás" módszert - amin az ULE tevékenysége is alapszik -, és különféle, erre épülő programokat szeretnék jobban megismerni, mindezt a női lakásszegénység fókuszában. Nőként a lakhatási nehézségek, a hajléktalan élethelyzet is olyan sokrétű problémák, amelyekre az intézményrendszernek sokszor nincs megfelelő válasza, ezért fontos ezzel kiemelten foglalkozni. Hiszek abban, hogy a lakás nem árucikk, és az ahhoz való hozzáférést nem határozhatja meg a piac, így kíváncsi vagyok, milyen, általam eddig nem ismert megoldásokkal lehet szembemenni a lakhatási válsággal.

Az Utcáról Lakásba Egyesületnél abban hiszünk, hogy mindenkinek kell egy hely, amelyet otthonnak nevezhet, mivel a biztonságos lakhatás alapvető feltétele a méltóságteljes életnek. Hiszünk benne, hogy az erőforrások igazságos elosztásával egy szolidáris társadalomban méltó lakhatást lehet biztosítani mindenki számára. Ennek érdekében modellprogramokat dolgozunk ki és működtetünk, amelyekben önálló lakhatást nyújtunk hajléktalan és rászoruló embereknek.

Nézd meg milyen volt az útjuk:

 

 

 

Jó gyakorlatok fiatalok helyi társadalmi szerepvállalására a youth bank modellen keresztül

 

Novák György Tibor vagyok, egyetemista. Diákként Egerben kerültem kapcsolatba önkéntes munkát végző civil szervezetekkel, azóta önkénteskedem segítő, illetve közösségteremtő programokon, rendezvényeken. Jelenleg Budapesten vagyok egyetemista, szabadidőmben utazok, gitározok, illetve Vulfpecket hallgatok.
 

Utazásunk során a YouthBank más európai országokban működő modelljeivel ismerkedtünk. Igyekeztünk jó gyakorlatokat eltanulni az olasz és belga szervezetektől, hogy ezeket a módszereket aztán Magyarországon hasznosíthassuk egy YouthBankhez hasonló modell megvalósításában. A megszerzett tudást vlogok, posztok formájában is terjesztettük kortársaink között.

 

Patkó Orsolya Veronika vagyok, egyetemi tanulmányaimat végzem tájrendező és kertépítő mérnöki szakon. Kedvenc szabadidős tevékenységem a természetjárás és barátaimmal való időtöltés. 

Hiszek a közösségi gondolkodás, tervezés és cselekvés erejében, ezért önkénteskedem az Egri Közösségi Alapítványnál, akik különböző rendezvényekkel színesítik a helyi életet. Jelenleg a fiatalok társadalmi szerepvállalása van előtérben az alapítvány életében, hiszen ifjúsági alapot szeretnénk indítani.

Tanulmányi utunk során a YouthBank modellt tanulmányoztuk két európai országban. Az volt a célunk, hogy az utazás alatt minél több civil munkát végző fiatallal kerüljünk kapcsolatba, és hazánkban is megoszthassuk tapasztalataikat, jó gyakorlataikat, ezzel is népszerűsítve a fiatalok közéleti részvételét.

Küldő szervezetünk az Egri Közösségi Alapítvány, akik Eger városában foglalkoznak közösségépítő programok szervezésével.

Nézd meg milyen volt az útjuk:

 

 

"Nyugat" és "Kelet" jó gyakorlatai Z generáció szemével

 

Fenyvesi Orsolya vagyok, másodéves biomérnöki hallgató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A Köz-Pont Ifjúsági Egyesület égisze alá tartozó Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzatok Szövetségének vezetőségi tagjaként lehetőségem nyílt arra, hogy kiálljak diáktársaimért és segíthessek másoknak, ezen évek nagy hatással voltak rám és azóta biztosan tudom, hogy a továbbiakban is a civilszférában szeretnék tevékenykedni. Szabadidőmben szívesen táncolok, fotózok és videózok. 

Azzal a céllal indultam útnak, hogy a személyes tapasztalatokon túl sok új élménnyel gazdagodjak és világot lássak, megismerjek városokat, szervezeteket és embereket. Remek új gyakorlatokat sajátítottunk el, és ezeket a magyar fiatalok/szervezetek életébe is be akarjuk építeni.

 

Krizsó Réka vagyok, jelenleg másodéves építőmérnök szakos hallgató az Óbudai Egyetemen. Az életem szerves részét képezte mindig is a tánc, a zene, az önkéntesség, valamint a diákönkormányzatiság is. A Köz-Pont isfjúsági Egyesületnél már régóta vagyok önkéntes, valamint az általuk működő Hajdú-Bihar Vármegyei Diákönkormányzatok Szövetségének voltam éveken át Stábtagja, később HR koordinátorként vezetőségi tagja. 

Ez a projekt hatalmas lehetőséget jelentett számomra, ugyanis nagy álmom volt, hogy utazzak, és ezt ne csak turistaként tegyem, hanem valami társadalmilag hasznosat is tegyek. Célom az volt, hogy az út során megszerzett ismereteket széles körben tudjam terjeszteni, és segíthessem a magyarországi civil szervezetek munkáját. Fontos volt számomra a folyamatos személyes fejlődés, a tolerancia, valamint a kisközösségek érdekképviseletének a fejlesztése is. Remélem hogy utazásunkkal és projektünkkel hasznos ismeretekkel gazdagítottuk a szervezetünk és a fiatalok életét. 

A Köz-Pont  Ifjúsági Egyesület célja a 10 és 30 év közötti fiatalok támogatása regionális szinten, fenntartható projekteken keresztül, hogy tapasztalatokra és élményekre tegyenek szert. Teret és lehetőséget biztosítanak a fiatalkori önkéntességen és a diákönkormányzatiságon keresztül, önmaguk és közösségük fejlesztésére, az együttműködés, a bizalom és a felelősségvállalás értékeinek mentén.

Nézd meg milyen volt az útjuk:

 

 

Otthon. Közösségben. Határok nélkül.

 

Muzslai Francisco vagyok, végzett televíziós műsorkészítő, Budapesten élek. Frissen diplomáztam és jelenleg a Telex videó rovatában dolgozok gyakornokként operatőr-vágó-szerkesztő pozícióban. Azért ilyen irányba tanultam, mert érdekelnek a közéleti-politikai témák, és a riport illetve dokumentumfilmek jó eszközök lehetnek társadalmi egyenlőtlenségek láthatóvá tételére. Szabadidőmet általában sportolással, vagy koncertezéssel illetve koncertre járással szeretem tölteni.

 

Molnár A. Tomoko vagyok, pszichológus-hallgató, a projekt során a CoHousing Budapest Egyesület megbízott koordinátora. A projekthez kapcsolódóan különösen foglalkoztatnak a társadalmi folyamatok térbeli tükröződésének nyomai és a helyváltoztatás/veszteség lelki folyamatai.    

 

 

 

A társas hálók, megfelelő támogatói és szociális ellátórendszerek hiánya társadalmi elszigetelődéshez vezethet. Tanulmányutunk során olyan bécsi szociális lakásmodelleket és kapcsolódó szakmai szereplőket kutattunk fel, ahol perifériára szorult csoportok önállóságát, társadalmi vagy foglalkoztatási beilleszkedését támogató módszerek valósulnak meg. Megismertük, hogy milyen feltételek és folyamatok segítik egy ilyen projekt megvalósulását, tapasztalataink összegzésével pedig a helyzet itthoni előremozdítását segítjük.

 A CoHousing Budapest Egyesület a közösségi lakhatási forma (cohousing) hazai megvalósulásának feltételeit kutatja, szakmai hálózatot épít, és kidolgozott modelljével segíti a közösségi lakhatásban gondolkodó csoportokat.

Nézd meg milyen volt az útjuk: