A roma gyerekeket sújtó legdurvább szegregációs forma az indokolatlan fogyatékossá nyilvánítás. A jelenségről kb. egy évtizede semmilyen kutatás nem készült, azonban két jogi eljárás is folyt az ügyben, amelyek alapján bíróság állapította meg, hogy a szegregációnak ezen formája mai napig jelen van.
A kezdeményezés célja az erről való adat- és információgyűjtéssel segíteni a hazánkat monitorozó nemzetközi szervezeteket, hogy nyomásukra javulhasson a roma gyerekek oktatási esélyegyenlősége. Emelett a program segítséget nyújt a roma szülőknek az igazságtalan gyakorlatok felszámolásában és gyerekeik helyi szintű oktatási helyzetük javításában.
A kezdeményezés olyan roma gyerekekre fókuszál, akik SNI minősítést kaptak, és szegregált oktatást vagy egyéni tanrendet írtak nekik elő. Helyzetüket a megvalósítók kutatásban tárják fel, jogi képzést biztosítanak az oktatásról, hazai és nemzetközi érdekképviseletet látnak el, jogi kisokost készítenek és terjesztenek, jogsegély szolgálatot működtetnek, és a roma gyerekek oktatási kirekesztése elleni hosszútávú küzdelem jegyében útjára indítják a Roma Oktatási Hálózatot.
-
Pályázati kategóriaPartnerségben
-
Megítélt támogatás59546.00EUR
-
Megvalósítás helyszíne-
-
Tervezett kezdés2023. 07. 01.
-
Tervezett befejezés2024. 12. 31.
-
Weboldal