A kezdeményezés a részvételi filmezés eszközeivel szeretné elérhetővé tenni a véleményalkotás szabadságát, az információk és eszmék megismerésének szabadságát, a közlés szabadságát a magyarországi roma közösségekben is.
A közös munka magába foglalja az "ügyvideó" módszertanának kialakítását és népszerűsítését, illetve a helyi civil szervezetek, roma fiatalok, fiatal filmesek és egyetemi hallgatók, a független sajtó képviselői, valamint a részvételi filmezést oktatni kívánó felsőoktatási képzések közötti hálózatépítést.
Az alkotó résztvevők mobiltelefonos ügyvideó műhelyekben készítenek tartalmakat, illetve táborban összegyűlve együtt azonosítják az észak-kelet, illetve dél-nyugat magyarországi roma közösségekben érvényesítendő alapértékeket.
A munka során sajtókampány keretében kerülnek bemutatásra a felkarolt ügyek és az ügyvideó műfaja. A módszertan terjesztése három településen, nyitott képzések során valósul meg, miközben a bővülő hálózat tartalommal látja el a független sajtót és terjeszti tovább az alapértékeket népszerűsítő formátumot.
-
Pályázati kategóriaPartnerségben
-
Megítélt támogatás59843.00EUR
-
Megvalósítás helyszíneBorsodszirák, Dunaszekcső, Siklósbodony, Budapest, Miskolc, Pécs
-
Tervezett kezdés2023. 09. 01.
-
Tervezett befejezés2025. 06. 30.
-
Weboldal