Lakhatást Most! Szociális Lakásügynökség megerősítése

CERV-F-2023-0041
Utcáról Lakásba! Egyesület
Budapest

A program fókuszában a 2016-ban elindult Lakhatást Most! Lakásügynökség megerősítése, adminisztratív fejlesztése, és a szakszervezeti együttműködés intézményesítése áll, hogy az eddiginél több, a lakhatási szegénységtől érintett ember és család találhasson új otthonra.
A kezdeményezés elsősorban azokat a fővárosi, alacsony, de biztos jövedelemmel rendelkező, kulcs ágazatokban dolgozó szakszervezeti tagokat célozza, akik nem rendelkeznek ingatlantulajdonnal, illetve a hajléktalan helyzetből kilépők számára is segítséget nyújt.
A program keretében 10 új szolgálati és 5 új szociális lakás válik elérhetővé a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSz) dolgozói számára, illetve egy kiadvány is készül a szakszervezetek számára, hogy a jövőben minél több együttműködés kialakulhasson, és új szakszervezetek is bevonódjanak a lakásügynökségi partnerségbe.

  • Pályázati kategória
    Fejlődésben
  • Megítélt támogatás
    16257.00EUR
  • Megvalósítás helyszíne
    Budapest
  • Tervezett kezdés
    2023. 08. 01.
  • Weboldal