A projekt az emberi jogok és értékek oktatásának és a roma gyermekek társadalmi integrációjának előmozdításá kívánja elősegíteni. Eszköze a Roma Jogok és Értékek Oktatási és Képzési Programja, melyet 8-14 éves gyermekek számára alakít ki a szervezet. A 9 hónap során tervezett 24 interaktív foglalkozás az emberi jogok és értékek megértését, támogatásának lehetőségeit járja körbe, előmozdítja a társadalmi integrációt és az esélyegyenlőséget, erősíti a roma közösségekkel való partnerséget, együttműködést. A helyi Tanodába járó 8-14 éves roma diákok a program résztvevőivel, 18 fő bevonásával valósul meg a program. Közvetetten érinti a roma családokat és közösségeket, akiknek szintén fontos szerepük van a gyermekek támogatásában, így a projekt sikerességében. Az önkéntes feladatok elvégzésén keresztül további 10 fő bevonását tervezzük. Közösségi eseményeken, interaktív foglalkozásokon keresztül, inkluzív pedagógiai módszerek alkalmazásával a gyerekek, fiatalok és a családjaik helyes információhoz való hozzájutását, nyitottságát, értékeiknek bemutatását és védelmét biztosítjuk. A meglévő szervezeti kapcsolatokra építve és új, az adott témában jártas civil szervezetek bevonásával valósul meg a tervezett szakmai program.
A projekt eredményeit, sikerességét kérdőívvel mérjük, melyből látható a résztvevő diákok esélyegyenlőséggel, elfogadással és a többségi társadalommal való kapcsolatának és értékrendjének változása.
-
Pályázati kategóriaFejlődésben+
-
Megítélt támogatás3964.00EUR
-
Megvalósítás helyszíneLitke
-
Tervezett kezdés2025. 01. 01.
-
Weboldal